2016. február 29. 22:05 - MasterDwalin

Könyv ajánló: Dan Abnett - Ravenor

ravenor_cover_1.jpg

"A céltalan elme sötét helyeken kóborol".... Mi pedig a szintén sötét Imperium-ban!

"A 41. évezred háborúk tépázta jövőjében az Inkvizíció titkos háborút vív az emberi faj legsötétebb ellenségeivel – az idegenekkel, az eretnekekkel és a démonokkal –, hogy megvédje az Ember Birodalmát és az emberiség lelkét. Gideon Ravenor inkvizítor, a hírhedt Eisenhorn inkvizítor egykori tanítványa, egyike azon keveseknek, akiket ezen háború megvívására választottak ki. Miután rögtön pályafutása elején, a Thracia Primarison, a Spatia Kapunál történt atrocitás során megnyomorodott, Ravenor egy létfenntartó egységben rekedt, amely megvon tőle minden, az univerzummal létesített fizikai kapcsolatot. Terepen dolgozó ügynökei elit csapatán keresztül tevékenykedve, Ravenornak potens pszichikus képességei segítségével kell nyomozást végeznie az Angelus szubszektorban, ahol egy ismeretlen sötét erő fertőzi a gazdagok és szegények elméjét egyaránt. Csapatát a birodalmi űr határaira és azon túlra vezetve, Ravenor halálos csatát kell vívjon a túlélésért egy ugyanolyan könyörtelen és hatalmas ellenféllel, mint amilyen ő maga." - Ajánló a könyv hátlapjáról

 

 

Dan Abnett nem kezdő író, ha a Warhammer 40.000 univerzumáról van szó, hiszen elég sok ebben a világban játszódó regényt írt már meg az évek során. Itthon ez pláne igaz, ha azt nézzük, hogy a magyarra teljesen lefordított 'Gaunt szellemei' sorozat, és az 'Eisenhorn' trilógia is az ő nevéhez fűződik. (Ami jelenleg a magyar nyelvű 40k irodalom kb. 80%-át jelenti).

Abnett könyvei közül jó párhoz volt már szerencsém eddig (magyarul: Gaunt szellemei 1-4, Eisenhorn 1; angolul: Horus Heresy 1, Double Eagle) és most a Ravenor is beállt a sorba. 

A könyv amúgy eleve szimbolikus a hazai Warhammer olvasók számára, hiszen ez az első magyarul kiadott Black Library regény azóta, hogy a GW beszüntette a fordításukat és megjelenésüket 2013 decemberében.

gw_warhammer_40k_battle_for_vedros_starter_set_1.jpg

Az Irodalom visszavág.... magyarul.

Nos akkor....

A 'Ravenor' című regény a 'Ravenor trilógia' első kötete, és egy Ordo Xenos (idegenekkel, és idegen technológiával foglalkozó ügynökök szervezete) inkvizítorról Gideon Ravenor-ról, a híres Gregor Eisenorn Inkvizítor tanítványáról és csapatáról szól. Az első kötetben Ravenor és elit ügynökeinek csapata az Estus Majoris nevű birodalmi bolygóra utazik, hogy kivizsgáljanak egy gyanús és feltehetően xeno (tehát idegen fajtól származó) eredetű új drogot, a flekk-et, aminek népszerűsége rohamosan nő a szub-szektorban.

A nyomozás természetesen bővelkedik akcióban, visszaemlékezésekben és fordulatokban, de amiből talán a legtöbb van, azok a leírások.

A történet során hőseink több birodalmi bolygót is bejárnak majd, ahol megfordulnak az átlag munkások és polgárok által benépesített lakótömbök alsó szintjeinek mocskos sikátoraiban, és a magas felhőkarcolók felső szintjeinek pompás nemesi lakásaiban is. Valamint olyan helyekre is ellátogatnak, melyek az átlagos birodalmi környezetnél érdekesebbek és az újdonság érzésével hatnak. (De erről többet nem árulok el, mert spoiler szagú lenne).

Az átlag 40k könyvek pörgősek, akciódúsak és tele vannak harcjelenetekkel. Persze, hiszen a világ egyik jelmondata a 'A sötét és komor jövőben nincs más csak háború'. Viszont a 'Ravenor' szerint igenis van, és pont e miatt volt üdítő, most egy olyan 40k regényt olvasni, ahol a világ működésén és a benne élők bemutatásán sokkal nagyobb hangsúly van, mint a leszakadó végtagokon és a hősies párviadalokon.

Ez az a pont ahol valamennyire hasonlít a regény az 'Eisenhorn trilógia' első kötetére, hiszen abban is nagy hangsúly volt a nyomozáson és a különböző világok bemutatásán, bár itt ez a vonal erősebb. Itt jegyezném meg, hogy bár van kapcsolat a két trilógia között, egyáltalán nem baj, ha úgy olvassuk a Ravenor-t, hogy nem olvastuk az 'Eisenhorn' könyveket. (Én is csak az első részt olvastam eddig, és egyetlen spoilerrel találkoztam csak, de az sem volt olyan részletes, hogy elrontsa a másik történetet.)

Viszont örülök, hogy legalább az első 'Eisenhorn' kalandot kiolvastam ez előtt, mert így legalább tudtam hasonlítani egymáshoz a két történetet és ami fontosabb, a két főhőst. És ennek köszönhetően jutottam arra a véleményre, hogy a 'Ravenor' egy jobb könyv.

Ennek két fő oka van. Az első maga a főhős karaktere, a másik pedig az Inkvizíciós különítmény tagjain lévő hangsúly mértéke.

warhammer_40k_tribute_holy_inquisitors_by_kanthesis-d3gvqap.jpg

Forrás: LINK

Ravenor-ról annyit elárulhatok spoiler mentesen, hogy egy: ő egy hatalmas pszi használó, kettő: egy mozgó, teljesen zárt protézisben kénytelen tengetni mindennapjait. És ez teszi őt érdekes figurává. Kapunk egy ambiciózus, tehetséges, fiatal Inkvizítor-t, akinek pszi képességei kiemelkedőek, mégis életét derékba törte egy tipikus 'rosszkor rossz helyen' incidens, ami miatt egy teljesen zárt szék tartja csak életben. (Itt azért érezni egy kis hasonlatot az Istencsászár személyéhez, aki hasonlóképp járt).

Mivel a külvilág fizikailag megszűnt számára létezni, így pszi erőinek segítségével lát, hall és tájékozódik. Magyarul ott lehet bárhol, bármikor, hallhat és láthat mindent, ami elég jó tulajdonság, ha az illető munkája az Imperium rejtett ellenségeinek felkutatása, nemde?

Ravenor-t én egyértelműen jobb karakternek gondolom, mint Eisenhorn-t. Érdekesebb és közelebb áll az olvasóhoz is, nem is beszélve a csapatának változatos tagjairól.

És ezt az író is erősíti, hiszen míg az 'Eisenhorn'-ban egész végig a főhős szemével láttuk a történéseket, addig ebben a könyvben a szál folyton ugrál Ravenor és a különböző ügynökök nézőpontja között. Ráadásul Ravenor esetében E/1.személyben, míg az ügynökeinél E/3. személyben íródott a könyv ami egy külön említésre méltó technika Abnett-től.

És itt jön be a 2. előny: a csapat. A Warhammer 40.0000 világában az Inkvizítorok általában egy speciális ügynökökből álló csapat vesz körül. Ezek lehetnek bérgyilkosok, ex katonák, testőrök, technikusok vagy akár pszi használók, pilóták, szóval szinte bármilyen karaktert el lehet képzelni erre a szerepre.

A 'Ravenor' ügynökök terén sokkal erősebb, mint az 'Eisenhorn' volt. Itt olvasás közben a karakterek saját szemszögéből is megismerjük a világot és a cselekményt, ami közelebb hozza az olvasóhoz őket, bár nekem eltartott pár fejezetig mire megjegyeztem melyik névhez ki is tartozik.

Ha negatívumot kellene kipréseljek magamból, akkor azt mondanám, hogy a könyv elejéhez és végéhez képest a közepe kissé leül, a pszi párbajok ábrázolása pedig nekem nem jött be annyira. (Én máshogy képzelném el, de ennyi.)

Van egy 40k világában jártas ismerősöm, aki azt kérdezte tőlem, hogy mennyire voltak jelen idegenek, egy Ordo Xenos témájú regényben. (Igen Gábor, ha olvasod ezt, rád gondoltam!) Nos korántsem olyan mértékben, mint azt esetleg várnánk. Hogy ez baj-e? Szerintem nem.

Hiszen az Ordo Xenos feladata nem csak az idegenek elleni küzdelem, hanem az idegen behatás minden formájának, legyen az technológia, eszmék vagy akár drogok (mint ebben az esetben) kiszűrése a Birodalomból. A könyv e mentén halad és szerintem teljesen hiteles a világhoz.

Összességében szerintem a 'Ravenor' egy jó 40k könyv, és örülök, hogy ezt fordították le elsőként, hiszen a világot nem ismerők is nyugodtan kezdhetik ezzel az olvasmányaikat. Várom a folytatást is, ami elvileg még idén érkezik.

És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a Főnixcsarnok és a Tuan könyvkiadó munkáját és erőfeszítéseit, hogy visszahozták a magyar nyelvű Warhammer könyveket a halálból!

Szép munka!*

(És kíváncsian várom az új Fantasy köteteket is!)

 

Moly profil

Goodreads profil

* Van a könyvben egy igazán poénos félrefordítás, amire egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmet. Ha nem vagy jártas a 40k világában valószínűleg elsiklasz fölötte, de, ha igen szemet fog szúrni. Nem árulom el mi az, legyen meglepetés! ;)

-Dwalin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dicerunner.blog.hu/api/trackback/id/tr468429054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása